Tanács egy új házaspárnak

"Testvérem és Testvérnőm, most egyesültetek egy élet-hosszan tartó szövetségre. Nevelésetek megkezdődött a házasságban. A házasság első éve a tapasztalatok éve, amelyben a férj és a feleség megismerik egymás különböző jellemvonásait, ahogyan a gyermek megtanulja leckéjét az iskolában. Házasságotok első évében ne legyenek olyan dolgok, amelyek megrontanák jövendő boldogságotokat. Testvérem, a feleséged ideje, ereje és boldogsága össze van kötve a tieddel. Reá gyakorolt befolyásod élet illata lehet az életre, vagy halál illata a halálra. Légy nagyon elővigyázatos, nehogy megrontsd életét!
  Testvérnőm, most meg kell tanulnod az első gyakorlati leckét a házasság felelősségét illetően. Feltétlenül tanuld meg e leckét hűségesen naponta... Állandóan őrizkedj attól, hogy utat nyiss az önzésnek. Életetek egységében ragaszkodásotokat alá kell rendelnetek egymás boldogságának. Mindegyikőtöknek a másik boldogságát kell szolgálnia. Az Úr ezt kívánja tőletek. Míg eggyé olvadtok, egyikőtök se veszítse el egyéniségét. Egyéniségetek tulajdonosa Isten. Tőle kérdezzétek meg: mi a helyes, mi a helytelen, hogyan tudom legjobban betölteni lényem célját" 

Ellen G. White: Boldog otthoh: Ünnepélyes 

fogadalmak

A mintadiák

Egy Brad Cohen nevű fiatalember inspiráló, igaz története, aki Tourette-szindrómáját legyőzve tanár lesz.
A filmdráma Cohen saját emlékiratán alapul, mely nemcsak együttérzést vált ki egy félreértett állapotról, hanem egyben tanulságos is.

"Ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással"

„Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz.

Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel). Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön. Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.”

 Efézus 6:1-4

Fegyelmezés
(Ellen Gould White: Előtted az élet)

"Ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással"
  (2 Tim 4:2).

  
  "A gyermeknek legelőször az engedelmesség leckéjét kell megtanulnia. Még mielőtt elég idős lesz az önálló gondolkodásra, már megtanulhatja az engedelmességet. Szelíd, kitartó erőfeszítések által kell ezt a szokást megalapoznunk. Így nagymértékben megakadályozhatjuk azokat az összeütközéseket, amelyeket az akarat és tekintély között később létrejönnének, s amely keserűséget és elidegenedést szítnának a gyermekben a szülőkkel és nevelőkkel szemben, ami viszont oda vezethet, hogy ellenállnak minden isteni és emberi tekintélynek.
  A fegyelmezés célja az, hogy önuralomra nevelje a gyermeket. Meg kell tanulnunk az önuralomra és az önbizalomra, mihelyt kifejlődik értelme; és az engedelmesség oldalára kell őt állítanunk! Minden bánásmódunk olyan legyen iránta, hogy megértse: az engedelmesség igazságos és célszerű! Látassuk meg vele, hogy a világ minden dolgát törvények kormányozzák, ezért az engedetlenség végül szerencsétlenséghez és szenvedéshez vezet! Midőn Isten így szól: "Ne...", akkor szeretettel figyelmeztet bennünket az engedetlenség következményeire, hogy megmentsen bennünket a kártól és veszteségtől.
  Ismertessük meg a gyermekkel, hogy a szülők és tanítók Isten képviselői, és amikor Vele összhangban tevékenykednek az otthonban és az iskolában, ezek a törvények is az Ő törvényei! Amint a gyermekeknek engedelmességet kell tanúsítania a szülők és tanítók iránt, ugyanúgy engedelmeskedniük kell Istennek is.
  A szülők és tanítók tanulmányozzák: hogyan irányíthatnák úgy a gyermekek fejlődését, hogy azt közben ne akadályozzák helytelen korlátozásokkal. A túlságos gyámkodás és irányítás éppen olyan rossz, mint a túl kevés. Rettenetes hiba az a törekvés, hogy megtörjük a gyermek akaratát. Az emberek különbözőképpen vannak megalkotva. Az erőszak, a kényszer bár eredményezhet látszat-engedelmességet, azonban sok gyermek szíve mélyén annál elszántabb lázadást idéz elő. Ha a szülő és tanító elérné is azt az uralmat a gyermek felett, amire törekszik, ennek eredménye nagyon káros lenne. Egy emberi légy fegyelmezése, aki elérte értelmi fejlődésének szintjét, különbözzék az állat idomításától! Az állatot csak a gazdája iránti engedelmességre tanítják meg, mert az állat számára gazdája az ész, az ítélőképesség és az akarat. Ez a nevelési módszer alig teszi többé a gyermekeket az automatánál, az önműködő gépeknél. Elméjük, akaratuk, lelkiismeretük mások irányítása, uralma alatt áll. Nem Isten akarata az, hogy egy emberi lényt így uraljanak! Azok, akik gyengítik vagy megsemmisítik mások egyéniségét, olyan felelősséget vesznek magukra, amely súlyos következményekkel jár. Amíg a gyermekek a tekintély uralma alatt állnak, olyanok mint a jól fegyelmezett katonák, de amikor az ellenőrzés megszűnik, jellemükből hiányozni fog az erő és az állhatatosság. Mivel sohasem tanultak meg uralkodni önmagukon, így az ilyen ifjak nem ismernek más gátat a szüleik és tanítójuk által felállított korlátokon kívül. Ha ez a korlátozás megszűnik, nem tudják, hogyan használják fel szabadságukat, ezért az romlásukra fog szolgálni.
  Mivel az akarat alárendelése egyik tanuló számára sokkal nehezebb, mint a másik számára, ezért a követelmények iránti engedelmességet a tanító tegye a lehető legkönnyebbé. Az akaratot irányítanunk és formálnunk kell, nem szabad figyelmen kívül hagynunk vagy megsemmisítenünk. Őrizzétek meg az akarat erejét, mert az élet nagy harcaiban szükség lesz rá.
  Minden gyermek értse meg az akarat igazi erejét! Láttassák meg vele, hogy milyen felelősség jár ezzel az ajándékkel! Az akarat az emberi természetet uraló hatalom, döntésének vagy választásának képessége. Minden értelemmel bíró emberi lénynek hatalma van arra, hogy a helyeset, a jót válassza. Életünk minden tapasztalatában így hangzik hozzánk Isten szava: "... válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok..." (Józsué 24:15)! Akaratát mindenki alárendelheti Isten akaratának. Választhatja az iránta való engedelmességet, és így összekapcsolódva az isteni eszközökkel, senki sem kényszerítheti őt arra, hogy gonoszt cselekedjék. Hatalmában áll minden ifjúnak és minden gyermeknek, hogy Isten segítségével feddhetetlen jellemet fejlesszen, és mások számára hasznos, áldásos életet éljen.
  Az a szülő vagy tanító válik a leghasznosabbá, akit ilyen tanítás által önuralomra neveli gyermekét, és így maradandó sikereket ér el. A felületes szemlélő számára munkája lehet, hogy nem tűnik a legelőnyösebbnek; lehet, hogy nem értékelik olyan nagyra, mint annak a nevelőnek a munkáját, aki tekintélyének feltétlen uralma alatt tartja a gyermekek értelmét és akaratát, de évek múlva bebizonyosodik, hogy nevelési módszere eredményesebb. 

  A bölcs nevelő igyekszik növelni tanítványa bizalmát és megerősíteni tisztelettudó érzéseit. A gyermekek és ifjak áldására szolgál, ha bíznak bennük. Sok kisgyermek arra vágyik, hogy bizalommal és tisztelettel kezeljék őket, és ehhez joguk van. Ne érezzék azt, hogy nem mehetnek ki, jöhetnek be anélkül, hogy ne figyelnék őket. A gyanakvás megmételyező és ugyanazt a gonoszt idézi elő, amit meg akartak akadályozni. A tanítók ahelyett, hogy állandóan figyelnék - mindig csak a rosszat szimatolnák -, ha kapcsolatban állnának tanítványaikkal, akkor felismernék a nyugtalan elme munkálkodását, és olyan befolyást tudnának árasztani amely ellensúlyozná a gonoszt. Éreztessétek az ifjúsággal, hogy bíztok bennük, és csak kevesen lesznek, akik nem akarnak majd méltónak bizonyulni bizalmatokra!
  Jobb kérni, mint parancsolni, mert annak, akit így megkértek valamire, alkalma van arra, hogy hűségesnek bizonyuljon a helyes alapelvekhez. Engedelmessége nem a kényszernek, hanem saját szabad választásának lesz eredménye. 

  
   Az iskolai szabályok - amennyire csak lehetséges - az iskola álláspontját képviseljék. Minden, a tanulókkal kapcsolatos alapelvet úgy tárjanak eléjük, hogy meggyőződhessenek azok jogosságáról. Így a tanulók felelősséggel fognak engedelmeskedni azoknak a szabályoknak, amelyeket közösen alkottak.
  Csak kevés, jól megfontolt szabályt állítsanak, de ha egyszer elrendelték, akkor vigyék is keresztül azokat. Bármi, amiről az a tudomásuk, hogy változtathatatlan, az emberek megtanulják, hogy elismerjék és alkalmazkodjanak hozzá; míg az elnézés lehetősége felébreszti bennük a megszegés vágyát és a bizonytalankodást, aminek eredménye nyugtalanság, ingerlékenység és fegyelmezetlenség lesz.
  Világossá kell tennünk, hogy Isten kormányzata nem ismeri el a gonosszal való megalkuvást! Ne tűrjük meg az engedetlenséget se az otthonban, se az iskolában! Az a szülő vagy tanító, aki szívén viseli a gondjaira bízott gyermekek jólétét, nem alkuszik meg azzal a makacs dacossággal, amely szembeszáll tekintélyével, vagy kibúvót és ürügyet keres, hogy kitérjen az engedelmesség elől. Nem szeretet, hanem kényeztető érzelgősség az, amely elnézi a rossz cselekvését, netalán hízelgéssel és megvesztegetéssel igyekszik biztosítani az engedelmességet, vagy a megparancsolt dolog helyett annak valamilyen helyettesítését, pótlását fogadja el.
  Őrizkedjünk attól, hogy a bűnt könnyen vegyük, mert hatalma rettenetes módon nyilvánul meg annak cselekvőjében! "A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg" (Péld 5:22). A legnagyobb gonoszságot akkor követik el a gyermek vagy az ifjú ellen, amikor meg megengedik neki, hogy megerősödjön a rossz szokások szolgálatában.
  Az ifjúság természeténél fogva szereti a szabadságot. Meg kell értenünk velük, hogy a felbecsülhetetlen áldásoknak csak az Isten törvénye iránti engedelmességben örvendhetnek! Isten törvénye az igazi szabadság lehetőségét rejti magában. Feltárja és megtiltja azokat a dolgokat, amelyek lealacsonyítanak és rabszolgaságba döntenek bennünket, és így az engedelmeseknek felkínálja védelmét a gonosz hatalma ellen.
  A zsoltáríró így szól: "És tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem" (Zsolt 119:45). "A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóm" (Zsolt 119:24). A rossz javítására irányuló törekvésünkben óvakodnunk kell az állandó hibakereséstől és a megrovástól, mert az állandó megrovástól egyáltalán nem megújító, pozitív hatású. Sokan, és gyakran éppen azok, akik a legfinomabb lelkülettel rendelkeznek, képtelenek fejlődni a kíméletlen kritika légkörében. A virágok nem nyílnak ki a fagyos szélben!
  Az a gyermek, akit állandóan korholnak valamilyen hibájáért, arra az elgondolásra jut, hogy hibája olyan természetű, ami ellen úgyis hiába küzd.
Az így előidézett csüggedés és reménytelenség gyakran a közöny vagy a dacos ellenállás külszíne alá rejtőzik.
  A dorgálás akkor érte el igazi célját, ha a rossz cselekedet elkövetőjét hibájának belátására vezetik, és akaratát megfeszítik a hiba helyesbítése érdekében. Ha ezt elérted, akkor utasítsd őt a bűnbocsánat és az erő Forrásához, Jézushoz! Igyekezz arra, hogy megőrizze önbecsülését és bátorságát! Ébressz reményt szívében!
  Ez a munka a legnehezebb, de a legszebb, amelyet valaha emberi lényre bíztak. A leggyengédebb tapintatra, a legfinomabb fogékonyságra, az emberi természet ismeretére, a mennyben született hitre és türelemre van szükség, hogy kész legyen dolgozni, vigyázni és várni. Olyan munka ez, amelynél nincs fontosabb!
  Akik másokat akarnak irányítani, először önmagunkat kell uralnunk. Ha indulatosan bánnak a gyermekkel vagy ifjúval, kiváltják neheztelését. Amikor a szülő vagy a tanító türelmetlenné válik, és az a veszély fenyegeti, hogy oktalanul beszél, inkább hallgasson. A hallgatásban csodálatos erő rejlik. 

 
  A tanítónak számítani kell arra, hogy fonák jellemekkel és konok, makacs szívekkel találkozik. Az ilyen esetekben sohasem szabad elfelejtenie, hogy egykor ő is gyermek volt, akinek fegyelmezésre volt szüksége. Ne felejtse el, hogy életkorának minden előnyével, nevelésével, és tapasztalataival együtt még most is gyakran téved, és így neki is kegyelemre és türelemre van szüksége! Az ifjúság nevelésénél tekintetbe kell vennie, hogy olyanokkal bánik, akiknek az övéhez hasonló gonosz hajlamaik vannak. Még ezután kell mindent megtanulniuk, és egyeseknek sokkal nehezebb a tanulás, mint másoknak. A lassú észjárású tanulókat türelemmel kell elviselnie! Ne rója fel tudatlanságaikat, hanem használjon fel helyesen minden alkalmat arra, hogy bátorítsa őket! Az érzékeny, ideges tanulókkal nagyon gyengéden kell bánni! Saját engedetlenségének tudata vezesse őt állandóan arra, hogy rokonszenvet és türelmet tanúsítson azok iránt, akik szintén nehézségekkel küzdenek!
  Mindazok, akik a gyermekek és az ifjúság nevelésével foglalkoznak, tegyék magukévá a Megváltó szabályait: "És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal" (Lk 6:31). A gyermekek az Úr családjának ifjabb tagjai, akik velünk együtt öröklik az élet kegyelmét. Krisztusnak azt a szabályát szentül meg kell őriznünk a legnehezebb felfogású, a legfiatalabb, a legdurvább hibákat elkövető, sőt még a tévelygő és lázadó tanulókkal szemben is.
  Ez a szabály arra indítja a tanítót, hogy óvakodjon nyilvánosságra hozni tanítványai hibáit vagy tévedéseit. Óvakodni fog attól, hogy mások jelenlétében dorgáljon vagy büntessen. Addig nem távolít el az iskolából egyetlen tanulót sem, amíg mindent meg nem tett megjobbulása érdekében. Ha azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a tanuló nem nyert áldást, és dacos magatartása, a tekintély megvetése, az iskola irányításának felborítására vezethetne, és befolyása másokat is megfertőzhetne, akkor szükségessé válik eltávolítása. Sok tanulónál a megalázó nyilvános kizárás végső lezüllésre és romlásra vezet, ezért a legtöbb esetben, amikor az eltávolítás elkerülhetetlen, az ügyet nem kell nyilvánosságra hozni. A tanító a szülőkkel való tanácskozás és együttműködés által bizalmasan intézze el a tanuló visszavonulását.
  A mai idők különleges veszélyeket jelentenek az ifjúságra; minden oldalról kísértések veszik körül őket, és mivel könnyen elmerülnek ezekben, ezért a legnagyobb erőfeszítéseket kell tennünk az áradat visszaszorítására. Minden iskola legyen egy "menedékváros" a megkísértett ifjúság számára, ahol balgaságaikat türelmesen és bölcsen kezelik. Azok a tanítók, akik megértik felelősségüket, saját szívükből és életükből is eltávolítanak mindent, ami akadályozná őket abban, hogy eredményesen bánjanak az akaratosokkal és engedetlenekkel.

    Beszédünk törvénye mindenkor a szeretet és kedvesség, türelem és önuralom legyen. Kegyelem és részvét vegyüljön az igazsággal. Ha szükséges feddeni, akkor ne túlozzunk, hanem alázatosan szóljunk. Kedvesen tárjuk fel a vétkező előtt hibáit, és segítsünk gyógyulásában. Minden igazi tanító érezni fogja, hogy ha ilyen ügyben tévedne, akkor inkább az elnézés, mint a túlzott szigorúság hibájába essen.
  Fiatalok, akiket javíthatatlannak gondolnak, szívükben nem olyan kemények, mint amilyennek látszanak. Sokakat, akiket reménytelennek tekintenek, vissza lehetne nyerni közülük bölcs fegyelmezéssel. A legkönnyebben kedves szavakkal lágyíthatók meg. A tanító nyerje meg a megkísértett tanuló bizalmát, és amikor felismeri jellemében a jót és fejleszteni kezdi azt, sok esetben kiküszöbölheti a rosszat anélkül, hogy felhívná rá a tanuló figyelmét.
  Az isteni Tanító türelmet tanúsít a tévedők iránt minden rosszságukban. Szeretete nem hűl ki. A megnyerésükre irányuló erőfeszítései nem szűnnek meg. Kiterjesztett karokkal várja, hogy újra és újra szívesen üdvözölje a tévedőt, a lázadót, sőt a hitehagyót is. Szívét meghatja a kisgyermek gyámoltalansága, akivel nyersen bánnak. A szenvedő ember segélykiáltása mindig fülébe jut. Habár mindenki becses szemében, mégis a nyes, mogorva, makacs természetek ébresztik fel a legjobban rokonszenvét és szeretetét, mert az okból következtet az okozatra, vagyis minden torz jellem kifejlődésénél tekintetbe veszi az előidéző okokat és körülményeket. Különös gondoskodásának és részvétének tárgyát azok képezik, akik a legkönnyebben beleesnek a kísértésbe és a leghajlamosabbak a tévedésre.
  Minden szülőnek és tanítónak ápolnia kell Krisztus jellemvonásait, aki magáévá teszi a szerencsétlenek, a szenvedők és megkísértettek ügyét! Legyen "képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal" (Zsid 5:2). Jézus sokkal jobban bánik velünk, mint azt megérdemelnénk, ezért ahogy Ő kezel bennünket, nekünk is úgy kell kezelnünk másokat. Egyetlen szülő vagy tanító eljárása se igazolható, ha az nem olyan, mint amit Megváltónk hasonló körülmények között folytatna."

Az én kis meséskönyvem 11.

  J. Thomas-Bilsten

Az én kis meséskönyvem 11.

illusztráció: J.-L. Macias

Alexandra 

1996

- aranyos illusztrációkkal színesített mesekönyv,

- barátságos figurák vannak benne,

- rövidek a történetek,

- a természet, a növények, az állatok szeretetére tanít,

- a pozitív jellemtulajdonságokat értékként jeleníti meg,

 - minden történet játékosan tanít; jókat kuncogva olvashatjuk közösen a meséket

- kb.: 3 -10 éves kor között ajánlott - nemcsak az óvódás korosztálynak való, de az olvasást tanuló, a betűk ismeretét éppen elsajátító gyerekeknek is jó gyakorló olvasmány

(- a 11. kötet inkább kislányoknak íródott)

Az igazi nevelés

"És békés lesz a te időd, gazdag a boldogságban, a bölcsességben és a tudományban. Az Úr félelme lesz kincsed."
(Ésa 33,6)

"Az igazi nevelés nem becsüli le a tudományos ismereteket vagy az irodalmi műveltséget, de a tájékozottságnál többre értékeli az erőt, az erőnél a jóságot, a szellemi ismeretnél a nemes jellemet... Az igazi nevelés ezt a bölcsességet közvetíti. Nem egyirányú képzést nyújt, hanem minden erőnk és képességünk helyes felhasználására tanít, és kiterjed kötelezettségeink egész körére önmagunk, a világ és Isten iránt. A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, nagyobb szükség erre, mint most. Egyetlen korábbi generáció sem állt szemben ilyen nehéz feladatokkal. A fiataloknak sohasem kellett olyan nagy veszélyekkel szembenézniük, mint ma...
Az igazi nevelés ellensúlyozza az önző becsvágyat, a hatalmi törekvést, az emberiség jogainak és szükségleteinek semmibevételét, ami az emberiség átkát jelenti... Mindenkinek a lehető legmagasabb fokig kell fejlesztenie a képességeit. Ha ebben hűségesek, akkor tiszteletet érdemelnek... Értékes az a szolgálat és nevelés, amelyet ezeknek az elveknek a megvalósításával végzünk. Sok nevelési módszer, amelyet ma nyújtanak, nagyon különbözik a fentiekben bemutatott eszménytől. Sokszor már a legkoraibb gyermekkortól fogva versengésre, vetélkedésre buzdítanak és az önzést táplálják, ami minden rossz gyökere...
A jellem igazi mintája és alapja – minden nemzedékben és minden országban –Isten törvénye."

(Nevelés, Nevelés és jellem c. fejezetből)

Egységes arcvonal

 "Hogyan lehet megtévesztésre tanítani? - Néhány gyengéd édesanya elnézi gyermekei hibáit, amelyeket egy pillanatig sem volna szabad megengednie. Némelykor a gyermekek hibáit eltitkolja az apa elől. Ruházati cikket vagy más lehetőséget megad az anya azzal a feltétellel, hogy az apa ne tudjon róla, mert megdorgálná őket azok miatt.
  Ez a gyermekeknek eredményesen megtanított megtévesztés. Amikor az apa felismeri e helytelenségeket, akkor mentséget hoznak fel és az igazságnak csak a felét mondják el. Tehát az anya nem nyíltszívű. Nem fontolja meg, ahogy kellene, hogy az apát ugyanazok az érdekek fűzik a gyermekekhez, mint őt is, tehát az apát nem volna szabad tudatlanságban tartani gyermekei helytelenségeit és hibáit illetőleg, amelyeket addig kellene kiigazítani, amíg fiatalok. A dolgokat palástolták. A gyermekek ismerik szüleik egységének hiányát, aminek meg is van a hatása. A gyermekek fiatalon elkezdik a megtévesztést, a palástolást és a dolgoknak különböző megvilágításban való elmondását, mint ahogy azokat anyjuk vagy apjuk látja. A felnagyítás szokásukká válik, végül a szemrebbenés nélküli hazugságokat csak kevés bűntudattal vagy lelkiismeret furdalással mondják el.
  E helytelenségek úgy kezdődnek, hogy az anya eltitkolja a dolgokat az apa elől, akinek ugyanúgy érdeke gyermekei jellemének fejlesztése, mint az anyáé. Az apával őszintén kellene tanácskozni. Mindent nyíltan eléje kellene tárni. Ám az ellentétes módszer - hogy eltitkolja gyermekei hibáit - felbátorítja bennük a megtévesztés hajlamát, az igazságszeretet és becsületesség hiányát pedig növeli.
  A keresztény szülők mindig szilárd elvekkel rendelkezzenek, hogy gyermekeik irányításában egységesek legyenek. E tekintetben sok szülő hibát követ el, mert nincs közöttük egység. A hiba néha az apában van, de gyakrabban az anyában. A gyengéd anya dédelgeti és kényezteti gyermekeit. Az apát munkája elszólítja otthonából és gyermekei társaságától. Az anya befolyása formáló. Példája sokat tesz gyermekei jellemének alakításában." 

"Ha a szülők nem tudnak megegyezni, akkor tartsák magukat távol gyermekeiktől, amíg egyetértésre nem jutnak.
  A szülők túl gyakran nem egyeznek a család vezetésében. Az apa ritkán van gyermekeivel, ezért nem ismeri természetük és vérmérsékletük sajátosságait, így nyers és szigorú. Nem uralja saját vérmérsékletét, hanem szenvedélyesen fenyít. A gyermek tudja ezt, és ahelyett, hogy alávetné magát a fegyelmezésnek, a büntetés haraggal tölti el. Az anya egyszer megengedi gyermekei helytelen magaviseletét, míg máskor ugyanazért a dologért szigorúan büntet. A gyermekek sohasem tudják mit várhatnak, ezért abba a kísértésbe esnek, hogy megpróbálják, meddig vétkezhetnek büntetlenül. Így vetik el a gonoszság magvát, amely felnő és gyümölcsöt terem." 

Ellen G. White: Boldog Otthon: Egységes arcvonal, részlet

Az otthoni nevelés fontossága

„A nevelés otthon kezdődik -  Az otthon a gyermek első iskolája, ahol szüleitől mint tanítóitól kell megtanulnia azokat a leckéket, amelyek majd egész életén keresztül vezetik őt – a tisztelet, engedelmesség, becsületesség és az önfegyelem leckéit. Az otthon jóra vagy gonoszra nevelő befolyása meghatározó erejű. Bár hatása sok tekintetben lassan, fokozatosan érvényesül, a megfelelő módon eljárva mégis messzeható erőnek bizonyul az igazságra való nevelésben. Ha a gyermeket nem irányítják helyesen, az Ellenség fogja őt tanítani alattvalói közreműködésével. Mennyire fontos tehát az otthon iskolája!

Itt fektetik le az alapokat

A szülők vállán nyugszik a felelősség, hogy kicsinyeiknek testi, szellemi és lelki oktatást nyújtsanak. Mindnyájuknak legyen komoly szempontja, hogy jól kiegyensúlyozott jellemet alakítsanak ki gyermekeik számára. Ez nem jelentéktelen munka. Ellenkezőleg: komoly gondolkodást, imát, nem kevés türelmet és állhatatos erőfeszítést igényel. Megfelelő alapot kell lerakni; erős, szilárd és egyenes vázat, s azután az építési munkálatoknak, a csiszolásnak és tökéletesítésnek napról napra mindig előrébb kell haladniuk.”

„Felkészítés az iskolára

A tanítók munkáját megelőzi a szülők munkálkodása. Az otthoni iskola: az első osztály. Ha a szülők gondosan és imádkozva törekednek kötelességük megismerésére és elvégzésére, akkor képesek lesznek felkészíteni gyermekeiket, hogy magasabb osztályba lépjenek, s elfogadják az utasításokat a tanártól.”

Ellen Gould White: Gyermeknevelés, részlet – I. Az otthon mint első iskola – 1. fejezet,  Az otthoni nevelés fontossága

A fiúkat és a lányokat egyaránt tanítsuk!

Mivel a férfi és a nő egyaránt részes az otthonteremtésben, ezért a fiúk – ugyanúgy, mint a leányok – sajátítsák el a háztartási ismereteket! Az ágy bevetése, az edények elmosogatása, az ételek elkészítése, saját ruháinak kimosása és megjavítása – mind olyan tudomány, amely egy fiút sem férfiatlanít el, sőt inkább hasznosabbá és boldogabbá tesz. Viszont, ha leányok is megtanulják használni a fűrészt és a kalapácsot, a gereblyét és a kapát, jobban szembe tudnak nézni az élet nehézségeivel.
Fiaink és lányaink számára egyformán fontos, hogy miként használják fel idejüket, mert számot kell majd adniuk Istennek. Az életet azért kaptuk, hogy a ránk bízott talemtumokat bölcsen kamatoztassuk.

Ellen G. White - Gyermeknevelés

A főzés és a varrás alapvető ismeretei

Az anyák vigyék magukkal lányaikat a konyhába, és adjanak nekik alapos oktatást a főzés tudományában.Ugyanígy vezessék be őket a varrás művészetének minden részletébe is. Tanítsák meg, hogyan kell takarékosan kiszabni egy ruhát, és pontosan, szépen összeilleszteni. Vannak anyák, akik ahelyett, hogy türelmesen tanítgatnák leányaikat, inkább mindent megcsinálnak maguk. Csakhogy ezzel elhanyagolják a legfontosabb nevelési területet, és nagyon rosszat tesznek gyermekeiknek, akik később szégyenkezni fognak gyakorlatlanságuk miatt.

Ellen G. White - Gyermeknevelés

Áldott kezek - könyv-filmajánló

Dr. Ben Carson az az ember, aki a lehetetlent valóra, a reményt beteljesült álomra váltja.

A Yale és a Michigan-i Állami Egyetem Orvosi Karának végzettje jelenleg a híres Baltimore-i Johns Hopkins kórház gyermek-idegsebészeti osztályának igazgatója.

Az Áldott kezek című bestsellerében (magyarul is megjelent a Viaţă şi Sănătate kiadásában) dr. Ben Carson elmondja: sorsunk nem a csillagok állásától vagy a statisztikák adataitól függ, hanem önmagunktól. Elismeri: annak köszönhetően lett belőle kiváló idegsebész, hogy idejében felfedezte önmagában a tehetséget – Isten által megáldott kezei rendkívüli képességét. A THINK BIG rendszer kitalálója és alkalmazója.

Az idegsebész főorvos, aki számtalan agyműtétet végzett és vezetett, nem más, mint az egykoron Detroit nyomornegyedeit barangoló szegény, színesbőrű kisfiú. Szegényes környezetben, nagyrészt apa nélkül nőtt fel, gyenge tanulmányi eredményekkel, ám Isten olyan édesanyával áldotta meg, aki a sajátjánál sokkal jobb sorsot akart két fia számára. Korlátozta a szórakozással és TV-nézéssel töltött idejüket, és megkövetelte tőlük, hogy rendszeresen olvassanak. Erőfeszítése nem volt hiábavaló.

A könyv érdekessége, hogy 2009-ben megfilmesítették!

(Ne) ereszd ki a gőzt!

(Ne) ereszd ki a gőzt!

Általánosan elterjedt hiedelem: ha felmérgesítettek bennünket, akkor a felhalmozódott feszültséget, agresszivitást levezethetjük azáltal, hogy elkezdünk püfölni például egy párnát vagy más alkalmas tárgyat, s közben haragunk valódi kiváltóját képzeljük a megtámadott dolog helyébe. Az elgondolást – azt, hogy a felhalmozódott feszültség ilyen áttételes formában feloldható – katarziselméletnek nevezik. Az elmélet legfőbb hibája, hogy – téves. Lélektani kísérletek sokaságával sem sikerült bizonyítani, hogy a „gőz” csakugyan kiereszthető!
Brad J. Bushman és két munkatársa csalafinta kísérlettel próbálta meg tisztázni a tényeket; eredményeikről a Journal of Personality and Social Psychology című folyóiratban közöltek beszámolót. Több mint hétszáz diákkal olvastattak el egy állítólagos tudományos ismeretterjesztő cikket. A résztvevők egyik fele azt olvasta, hogy élettelen tárgyak ütlegeslése a harag levezetésének hatásos módja – a többiek ennek ellenkezőjéről értesültek. Ezután a diákokat alaposan felbosszantották, s írattak velük egy rövid fogalmazást. Ezt elvették tőlük, és állítólag átadták értékelésre egy másik résztvevőnek, aki a laboratórium szomszédos helyiségében ült (valójában azonban ez a személy nem létezett). Kisvártatva vissza is jött a dolgozat, mégpedig a lehető leglesújtóbb megjegyzések kíséretében. A nem létező értékelő borzalmasan lepontozta a fogalmazást eredetiség, stílus, meggyőző erő, érthetőség szempontjából, sőt még azt is odafirkantotta, hogy ez az egyik leggyengébb írás, amit életében látott.
Ezek után minden résztvevő lehetőséget kapott, hogy két percig kedve szerint pofozhasson egy bokszzsákot. (A szerzők megjegyzik, hogy a bokszzsák mellé járó könyvecske szerint ez a sportszer a feszültség levezetésének kiváló eszköze...) A kísérlet utolsó fázisa egy reakcióidő-verseny volt. A résztvevőknek egy adott jelre minél gyorsabban meg kellett nyomniuk egy gombot, s állítólag ugyanezt tette láthatatlan versenytársuk is a szomszédos helyiségben (aki persze nem létezett). Aki győzött, az az ellenfelét egy jókora dudálással büntethette, melynek hangerejét és időtartamát maga állíthatta be. A diákok egyik fele azt hitte, ellenfele azonos dolgozatának értékelőjével, a többiek viszont úgy tudták, hogy idegen személlyel versenyeznek.
Kiderült, hogy akik a katarziselmélet helyességéről olvastak, sokkal szívesebben álltak neki ütlegelni a bokszzsákot, ám ők voltak azok is, akik ezután a legerősebb büntetődudálással támadtak ellenfelükre, még akkor is, ha ártatlan idegennek hitték! A bokszzsákot ütlegelni jó érzés volt, de az nemhogy csökkentette, hanem még növelte is az agresszív késztetést.

Ha dühösek vagyunk, egy agresszív kitöréssel épp az ellenkező hatást érjük el, mint amit gondolunk: csökkenteni nem, csak növelni tudjuk későbbi agresszív viselkedésünk mértékét.


Mannhardt András

Susi Hasel Mundy: Ha ezrek esnek is el... - fegyvertelenül, Bibliával a halál árnyékában

Susi Hasel Mundy: Ha ezrek esnek is el... - fegyvertelenül, Bibliával a halál árnyékában

1939-et írunk, a német csapatok éppen Lengyelország lerohanására készülnek. Hitlernek nagy tervei vannak...

Egy kis istenhívő család Frankfurtban a szokásos napját töltötte el a gyülekezetben, a legnagyobb nyugalommal lépnek be otthonukba, ám a levelek között már ott lapul egy behívóparancs, amely véglegesen meghatározza a Hasel család életét...

Hűséges maradhat-e egy férfi az első vonalban, a fronton? Túl lehet-e élni a hitleri Németországban szombatünneplőként a zsidóüldözéseket? Ilyen és hasonló kérdések fogalmazódnak meg a házaspárban, ők pedig döntenek: kitartanak mindhalálig!

Nem láthatják, de hiszik, hogy mindehhez egy láthatatlan kéz, Isten keze nyújt majd segítséget, és ebben a hitben vállalják a „vállalhatatlant”. És Isten nem hagyja cserben őket.

A könyv igaz történet, ugyanakkor a csodák és tapasztalatok tárháza is. Egy család sorsát követhetjük nyomon benne, akik elmentek a végsőkig, hogy hitüket megtartsák, és nem mindennapi módon élték át Isten szabadítását.

„Nem kell félned a rémségektől éjjel,
sem a suhanó nyíltól nappal,
sem a homályban lopódzó dögvésztől,
sem a délben pusztító ragálytól.
Ha ezren esnek is el melletted,
És tízezren jobbod felől,
Téged akkor sem ér el.” (Zsoltárok 91:5-7)